Hozzátáplálás – mikor, hogyan

A hozzátáplálás minden gyermek esetében eltérő időben, lendülettel, motiváltsággal történik. Legalább is ezekkel a szavakkal nyugtatnak a szakemberek. Mégis, amikor az ember saját gyermeke nem hajlandó a meghatározott korban elkezdeni hozzátáplálást, mondhatni ellenáll a kötelezettségnek, akkor már ezek a szavak kevéssé megnyugtatóak.

Ha racionálisan gondolkodunk, általános helyzetben nem látni olyan idősebb gyermeket vagy felnőttet, aki szopizna, illetve cumisüvegből inna. Előbb vagy utóbb mindenképpen elkezdődik a hozzátáplálás. Nálunk mindkét esetben az ételek iránt nem túl érdeklődő gyermekek esetében is egyik napról a másikra elkezdődött a hozzátáplálás igénye. A majd egy hónapig tartó szorongást pillanatok alatt felváltotta a siker öröme és a büszkeség, hogy végre a hozzátápláló szülők körébe tartozunk.

A hozzátáplálás sikere a folyamatos lehetőség felkínálása, hogy a gyermeknek lehetősége legyen a tejcsin vagy tápszeren kívüli ételek kipróbálni. Eleinte nyalogatott mindenféle ételt, amiből nem tudott könnyen leharapni a fogaival kisebb darabokat.

A hozzátáplálás kezdetekor egy gyümölcs vagy zöldség püréjét érdemes felkínálni az esetleges ételérzékenység érdekében. Az ételeket kis falatkákban adva a gyermek maga irányítja a haladást. A száj önálló nyitása segíthető szavakkal, példamutatással és a gyermek szájának kanállal való érintésével. Nálunk viccesen hárman is tátogtunk, míg a kiskanállal érintgettem a babánk száját, így pár alkalom után rátanult a folyamatra. A hozzátáplálást a saját étkezéseinkhez igazítottam lassanként a közösségi táplálkozás érdekében.

Tél lévén az önállóság támogatása érdekében a hozzátáplálás során kiskanalat adtam a baba kezébe, amivel eleinte játszott, majd később már a számba dugta, végül kanalazott és etetett engem, ahogy én etettem őt. A maszatolás elkerülése érdekében vízzel gyakorlunk. Nyáron ez már nem lesz gond.

Anyabázis ötletek
– Türelem, normál esetben minden gyermek elkezdi a hozzátáplálkozást.
– Elegendő hetente új ételt adni.
– Az első időszakban egyszerre csak egy ételt érdemes adni az esetleges ételérzékenység felismerése miatt.
– A gyermek kezében is legyen kanál, hogy gyakorolhassa a használatát.