Gyermeknevelés egyik nagy kihívása a lakás rendben tartása. A káosz akkor kezdődik, amikor úgy érezzük, kicsúszik az irányítás a kezünkből. Ez pedig igen gyakran megtörténhet.
Amikor rendet rakunk a gyermeknek éppen szét kell dobálnia a játékait.
A múltkor azon kaptam magam, hogy az elkezdett takarítás a gyermek követésébe torkollott, amint rohanok utána, és a leszedett tárgyakat teszem a helyükre.
Stratégia
Aztán megálltam, elmosolyodtam magamon aztán csak figyeltem a kis manót, amint tevékenykedik. Stratégiát váltottam. A takarítást folytattam a magam ütemében. Közben pedig gyűltek a tárgyak a lakás különböző pontján. Nem zavart különösen, mert már eltávolodva a problémától, tudtam, hogy villámgyorsan megoldom a helyzetet, hisz már hónapok óta felkészültem erre. Hogyan?
Dobozolt megoldás
A lakás különböző pontján játék – szigeteket alakítottam ki, ahol a gyermek boldogan játszhat. Minden ilyen szigethez tartozik 1-2 doboz, amikbe az ottani aktuális játékok pihennek. A saját szobájában is dobozokban tároljuk a játékait. Nem szép dobozok, amik miatt aggódnék, és nem engedném, hogy tönkre tegye, hanem a pelenkák, törlőkendők csomagoló dobozai. Ezeket nem sajnálom, hisz a doboz a tárolás mellett érdekes felfedeznivaló. A dobozban összehalmozott játékok pedig kincsek, amik így izgalmasabbak.
A takarítást követően, körberohantam a lakáson, és pár perc alatt bedobáltam a játékokat a közelben található dobozokba. 5 perc alatt rend lett, nem csak tisztaság.