Mindenkinek ismert a népmese, ahol a család legkisebb fia útnak indul szerencsét próbálni. Az édesanyja a hosszú útra csomagol a batyuba hamuban sült pogácsát. A fiú a legnehezebb időben ezt a pogácsát eszegeti, és jó esetben megosztja a csodás segítővel.
A batyuban a hamuban sült pogácsa és a jószívű megosztás mind mi vagyunk. Vajon mikor érdemes kisütni a pogácsát, és mikor csomagoljuk el a batyuba?
Mint minden szülői feladatban, ebben is sokféle megoldás van a gyermek egyéniségétől, személyiségétől függően.
Személy szerint gyógypedagóguskén a korai kezdésben és a rendszerességben hiszek. Ennyit beépítettem a hivatásomból, ha már megszerezhettem a tudást.
A gyermek születésétől fogva megfigyeli a környezetét, eleinte csak szemlélődőként, majd aktív résztvevőként. Az általunk nyújtott példa alapján tanulja a gyermek a helyzetekre való reagálás formáit. Ráadásul az általunk nyújtott példa válik számára a megszokott biztonsággá, így a későbbi önálló életében is azt a formát keresi akár tudat alatt is.
A felelősség erről az oldalról nézve óriási, mivel a tökéleteset szeretnénk nyújtani számára. Neki viszont nincs szüksége a tökéletes anyukára. A hibáink, elkövetett botlásaink által megtanulhatja, hogy lehet hibázni, és abból tanulhatunk. Megtanulja, hogy a számára mégsem kedvező döntések megváltoztathatóak. Megtanulja, hogy van másik döntés, másik megoldás.
A pogácsa mellé sok mindent csomagolhatunk. Ahhoz, hogy észrevegyük, mit tettünk be eddig, érdemes megfigyelni magunkat. Hosszabb idejű gyakorlással elérhető, hogy a legnagyobb vitában is az indulatok mellett meg tudunk állni, és nézzük a helyzetet.
Például nálunk is megesik, hogy kiabálok a gyermekkel reggel, hogy siessen. Kérdés, hogy vele van-e bajom vagy a szorító idővel? Valójában később keltettem, hogy tudjon aludni. Jót akartam, amivel rosszabb lett a helyzet. A fiam több ilyen alkalom után egyszer arra kért, hogy mindenki előtt ébresszem fel, ő legyen az első. Vita nélkül elkészültünk. Meghozta a megoldást, pedig ezt nekem kellett volna felnőttként. A vita alapja a rosszul tervezett idő volt. A probléma csíráját fojtottuk el. Persze ennek ellenére megesik, hogy nem tud időben kelni, és csúszunk, és persze én kiabálok a feszültségtől, de már jóval kevesebbet. Ráadásul segítem előkészítésekkel ilyenkor, így megtanulja, hogyan támogasson majd másokat.
Sok ilyen apró helyzetből, közös interakcióból rakom össze a gyermekem útra való batyuját. És remélem, majd megosztja a csodás lényekkel.