A klasszikus gyermeknevelésben úgy szerepel, hogy legyen idő a családra, egymásra nyugodt otthoni körülmények között. mélyen egyetértek a gondolattal és elismerően tekintek azokra, akik ezt ügyesen kivitelezik. Én nem ezek közé a szülők közé tartozom két állással rendelkező ingázó anyukaként. Ráadásul úgy gyanítom sokan vannak hasonló cipőben.
Egyik nap mégis azon kaptam magam, hogy szeretem mindazt a napomban, ami kihívást jelentett. Mit jelent a napi kihívás? Eljutni két kiskorúval az aglomerációból vonattal Budapestre legalább négy csomaggal, őket kiszórni a megfelelő intézménybe, majd természetesen a késésből faragva bejutni a munkahelyre, és ugyanezt a nap végén visszafelé produkálni. A munka szinte a nyugalom szigete volt a rendszer szeptemberi indítása óta.
Aztán egy hónap elteltével, amikor már nem fájt a vállam a saját táskáim mellett az iskolatáskától, mert nem kegyelmezve a gyermekeknek, ő viszi. Amikor a kicsit nem vettem fel, és nem cipeltem ölben, mert a fél órás gyalogút így ugyan csak 15 perc, de már ő sem csecsemő, hogy ennyi ideig ölben vigyem. Hanem elmondtam nekik, hogy anyának ez együtt nehéz, és kérem a segítségüket, akkor lassan megváltoztak a dolgok. A fiam viszi szó nélkül az iskolatáskát, a lányom legyalogolja az így fél órás utat.
Közben pedig sok időnk van beszélgetni, énekelni, mondókázni gyaloglás közben, a vonaton a srácoknak eszegetni, közösen játszani, a fiamnak külön szabályt tartva feladathoz kötve online játékot játszani, aludni. A családunk egy része elkezdett önálló szabályok szerint, a megváltozott körülményekre reagálva családként működni. Rugalmasak lettünk a kihívásokra. Már nem ijedünk meg, ha késik a vonat, ha hosszabb idő az út, mert kitöltjük az időt. Mindezt szervezetten, íratlan szabályok kialakításával tettük. Megvan, hogy ki melyik oldalamon megy, ki ül kívülre vagy belülre a vonaton, ki mit csinál az utazási idő alatt. A legcsodálatosabb, hogy végre észrevettem ezeket az összefésülődéseket, és élvezem. Persze senkit ne tévesszen meg a szépség, meg persze mindig akad valamin megsértődni való valamelyik gyerkőc részéről, ez viszont a nagy egység része. Ilyenkor számolgatom a már vagy ezer fős képzeletbeli báránykáimat.